"Szeressük egymást, gyerekek..."

 

Van pár dolog, amit talán nem árt tisztázni. Bár sok helyen – különösen Magyarországon – elcsépelt kifejezés lett az összefogás (sokszor már politikai felhangja is van). De mi most nem Magyarországon élünk, sőt sokan éppen az ottani megosztottság, gyűlölködés és széthúzás miatt költöztünk más országba. Visszakanyarodva az elcsépelt kifejezéshez – ti. összefogás: pár hete elkezdtem valamit, amiről komolyan meg vagyok győződve, hogy jó. Ebbéli hitemben többen is megerősítettek, magánszemélyek, és szervezetek nevében is. Úgy gondolom, ez egyáltalán nem az én érdemem, inkább csak jelzés, hogy mekkora igénye is lenne mindenki már a békére, a közös dolgokra és az elcsépelt kifejezésre.

Persze lehet azt mondani, hogy „jajj, de cuki… ez még hisz ilyen romantikus eszmékben?”, vagy „na, vajon ez a majom mit akar majd?” De gyorsan meg is válaszolom: igen és mindent. Igen hiszek a romantikus eszmékben, azzal együtt, hogy a realitás talaján kell kezelni. Tudom, hogy soha nem lesz olyan, hogy valami mindenkinek egyformán tetszene. Nem is erre akarok törekedni. Az együttműködésnek, az együttélésnek léteznek különböző szintjei. Vannak szomszédok, akik jól kijönnek egymással, összejárnak, közös programokat szerveznek. Vannak, akik gyűlölködnek, szidják egymást a másik háta mögött, ahol tudnak szóban, fizikálisan, minden szinten keresztbe tesznek egymásnak. És van a harmadik, a semleges. Amikor igazából nem különösebben szimpatikus a szomszéd, de a hosszútávú együttélés miatt inkább nem foglalkoztok egymással. Se pro, se kontra. Arra kellene szerintem törekedni, hogy második részt kiiktassuk. Ha már két szervezet ember, nem tud együttműködni, akkor legalább ne sértegessék egymást, ne tegyenek a másik alá. Különösen, ha elméletileg ugyanaz a cél vezérli őket, csak más utakon próbálják ezt a célt elérni.

Mindent. Mindent szeretnék, de tudom, hogy ez lehetetlen. Ettől még meg kell próbálni. Mi is ez a minden? Annak a semminek az ellentéte, ami otthon folyik. Ellentéte a széthúzásnak, a megosztottságnak, a lejáratásnak, a párt- és személyes érdekeknek. Hallom és tapasztalom, hogy – ha nem is olyan erősen, mint otthon, de – itt Regensburgban is léteznek nézeteltérések, viták. Nem fogom és nem is tudom megváltani a világot, de szeretnék egy új lapot nyitni. Rövid távon szeretném, ha azok a szervezetek és személyek, akik egyébként ugyanazért dolgoznak nap, mint nap, leülnének egy asztalhoz és egy pofa sör kávé mellett értelmes felnőtt emberek módjára megbeszélnék a problémáikat, hogy legalább a jövőben ha nem is segítik egymást, de ne ártsanak egymásnak. Ugye nem is olyan nagy kérés…

Többen kérdezték, hogy lesz-e facebook oldal, ahol a többek között a rendezvény naptár elérhető lesz. Azt kell válaszolnom, hogy egyenlőre nem. Megmondom azt is, hogy miért. Annyi oldal van már, hogy sokszor ki sem igazodik az ember rajtuk, melyiknek mi a célja, mik a szabályai, ki mit is akar… Ettől szeretnék kicsit elkülönülni „fizikailag” is. Persze a későbbiekben ez lehet, hogy változni fog, de egyenlőre így gondolom egyszerűbbnek.

Régi mondás: a tettekben mutatkozik meg az ember igazi természete, a többi csak üres szó. Megpróbálok jó példával elől járni. Nemrég hirdettem egy Let’s Piknik eseményt, melyet május elejére-közepére terveztem. Akkor még nem volt róla tudomásom, hogy május 1-én már egy régóta a városban működő szervezet is hirdetett majálist. Bár valószínűleg a megszólított célközönség csak részben fedné egymást, mégis úgy gondolom jó példa lehet a későbbiekre nézve, ha az általam hirdetett rendezvényt lemondom – de legalábbis elhalasztom - , és mindenkit arra sarkallok, hogy vegyen részt a Gyere! Magyar Kulturális Egyesület programján május 1-én!

Nagyon sajnálnám, ha a jelenlegi kettősség fennmaradna, esetleg további részekre szakadna. Én a továbbiakban is szeretnék független és pártatlan maradni. Ezzel együtt minden olyan projektet, vagy ötletet támogatni és népszerűsíteni szeretnék és fogok is (igény esetén aktív szerepet is vállalok bennük), melyről úgy gondolom, hogy az általam felvázolt témákat előreviszik, és a közösség, a MAGYAR közösség érdekeit tartják szem előtt.

Kövessétek tehát figyelemmel a blogot, kommenteljetek, osszátok meg, ha szimpatikus dolgokat olvastatok! Hamarosan egy komplett programtervvel jelentkezek – néhány egyeztetés után - , mely egész nyárig nyújt majd hasznos és érdekes programokat!

 

Üdv mindenkinek!

… és ne feledjétek: Szedjük össze magunkat! :D