Jobb, mint otthon?

2017\09\24

180

Sajnos az nem volt... DE!!!

Engedjétek meg, hogy pár mondatban beszámoljak a tegnapi (szombat) 1. Regensburgi Amatőr Dartsversenyről.

 

Az előzetesen benevezett 16 fő mellé a helyszínen még két játékos csatlakozott, így 18-an vágtak neki a küzdelmeknek. Öröm volt látni, hogy nem csak a Regensburg környékéről, hanem Nürnbergből, Landshutból, valamint Cham és Ingolstad mellől is érkeztek nevezők. Nemhogy nevezők, de komoly szurkolótáborok, barátok családtagok kísérték el a játékosokat.

Két táblán, 2×5 illetve 2×4 fős csoportokban játszották a selejtező mérkőzéseket, melyek során 3 nyert játékra volt szükség a győzelemhez. Az elődöntőkig „szimpla” kiszállókal is be lehetett fejezni a játékot, csak a döntőben kellett dupla kiszállóra dobni. A maratonira elnyúlt nap végén Szatmári Ramón és Ferenc Ádám küzdötte be magát a döntőbe, a látottak alapján úgy vélem teljes joggal. Az első két legben mindkét játékos hozta a kezdését, majd oda-vissza brékelték egymást, jöhetett a mindent eldöntő 5. leg. Hasonlóan kezdték a játékot, és bár a 3. sorozat végén még közel azonos pontszámmal álltak, Ramón két egymás utáni 140-es dobásával gyorsan leért 42 pontra. A kiszállónál szeretett volna ugyan 32-re kerekíteni, de a D10 után egy gyors váltással és még gyorsabb D11-gyel befejezte a mérkőzést, és megnyerte a találkozót, ezzel együtt a versenyt is.

 

Kellemes, ámbár hosszúra nyúlt szombat estét tölthettek el, akik ellátogattak a Vereingaststätte SC Regensburg szalonjába. Az első reakciók alapján szinte biztos, hogy még idén folytatása következik, reméljük még több versenyzővel és még több nézővel.

 

A végeredmény (play-off):

 

Negyeddöntők:

Foltin Gábor –Bartus Zoltán                        0-3

Nemes János - Kövesi Krisztián                  3-1

Ferenc Ádám – Simon Barna                       3-0

Szatmári Ramón – Varga András               3-0

 

 

Elődöntők:

Bartus Zoltán – Szatmári Ramón               0-3

Nemes János – Ferenc Ádám                     1-3

 

Döntő:

Szatmári Ramón – Ferenc Ádám               3-2

2017\09\11

Bull's Eye

Sziasztok!


Na, ilyen még tényleg nem volt a környéken!

Száááááznyooolcvaaaan.... - hangzik fel időről időre a TV-ben is egyre gyakrabban. az angliából indult kocsmai játék mára komoly verseny- és természetesen szabadidősporttá nőtte ki magát. 
Többször olvastam már különböző csoportokban, hogy helyet, társakat, lehetőséget kerestek a játékhoz.
Nos, itt a remek alkalom:

Amatőr steel dartsverseny
Nevezési díj: 5€
Játék a selejtezőben: 501, szimpla kiszálló;
Játék a negyeddöntőktől: 501; dupla kiszálló
Továbbjutás: 3 nyert leg

Helyszín: Vereingaststätte SC Regensburg; Regensburg, Alfons Auer str. 26. 

Időpont: 2017. szeptember 23. szombat 18:00

Nevezési határidő: 2017. szeptember 20. (szerda) 20:00 óra

Jelentkezni a REGENSBURGIMAGYAROK@GMAIL.COM címre küldött levélben kell: név, lakcím feltüntetésével. Kérlek minden esetben tűnesd fel, hogy van-e saját nyílkészleted, vagy szeretnél a helyszínen bérelni (max 1-2€ lesz).
A verseny a Magyar Darts Szövetség általános versenyszabályai alapján lesz megrendezve, illetve az ott feltüntetettek a mérvadók vitás kérdés esetén.

A legfontosabbak:

  • A játék kezdését a két játékos "bullra dobással" dönti el.
  • Csak azon nyilak értékeit kell számolni, melyeket a versenyző húz ki a táblából!
  • A pontokat az "írók" jegyzik fel a tábla mellett. Az első körben sorsolással választjuk ki az írót, majd ezt követően az előző játék vesztese fogja írni a pontokat.
  • Minden versenyzőnek kötelessége figyelni, mikor következik játékra, és időben megjelenni a táblánál.
  • A játékos, amikor nem ő áll a dobóvonalnál, köteles minimum 80 cm-re állni a dobó játékostól.
  • A játékos, amikor kiveszi a nyilait a táblából, nagy ívben jobbra, a mellette lévő író mögött, köteles visszajönni a dobóvonal mögé úgy, hogy véletlenül se zavarja az éppen dobó játékosokat.
  • A játékosok a mérkőzés megkezdése előtt kézfogással tisztelik meg az ellenfelüket. Ilyenkor szokás jó
    játékot kívánni.
  • A mérkőzés befejezésekor a győztesnek illendő kezet fogni a legyőzöttel, ezzel megtisztelve a korrekt
    erőfeszítéseit a mérkőzés folyamán.
  • A mérkőzés befejezésekor mindkét játékosnak illendő kézfogással megköszönni az író együttműködését.
  • A versenyzőktől elvárható, hogy a versenyen és a Darts Sportot népszerűsítő rendezvényen
    példamutatóan, a Sport és Sportszerűség szelleméhez méltóan viselkedjen, akkor is, ha már nincsen
    versenyben.
  • A vesztes játékos mindig ott marad a táblánál írni.

 

A teljes lebonyolítás a nevezési határidő után lesz csak meg. A helyszínen a kezdés előtt sorsoljuk a játékosokat, és elkészítjük az "ágrajzot".

A játék két, egymástól kellő távolságban lévő táblán fog zajlani.

A játékra szeretettel várunk minden érdeklődőt, szurkolót is, reméljük mindenkinek kellemes kikapcsolódást és élményt fog nyújtani ez az este!

Jó felkészülést, és sikeres versenyzést mindenkinek!

darts.jpg

közösség játék verseny regensburg darts bull 501 steeldarts száznyolcvan

2017\08\17

Raise-allin-call

Képtalálat a következőre: „póker”

 

Ismét jó hangulatú póker-esten vehettek részt a környékbeli magyarok. Többen ismerősökként köszöntötték már egymást, és el is kezdtek sztorizgatni, majd az új érkezők is lassan bekapcsolódtak a beszélgetésekbe. A helyszín ezúttal is a Vereingastätte SC Regensburg volt, ahol az nyári felújítási munkák miatt először többen kicsit elveszve érezték magukat, ám hamar megtanulta mindenki a „járást”. Sajnos kevesebben jöttek el, mint legutóbb, de ez talán betudható a nyár közepi időpontnak, és a többiek inkább a tengerparton, vagy a Balaton partján süttették a hasukat – és jól is tették. Végül ismét két asztalon kezdődtek el a küzdelmek, és már majdnem az első körben felhangzott a „REBUY”. Sokáig így sem kellett várni, mintegy 5 perc elteltével Attila, a szervező csapott az asztalra – mire a társaság egyöntetűen emlékeztette saját szavaira: Ne csapkodja senki az asztalt egy-egy balszerencsés lapütközés esetén. :P

A játék csordogálásban az összeültetés okozott kisebb fennforgást, ezt követően azonban már mindenki azt várta, hogy kialakuljon a döntő asztal mezőnye. Érdekesség volt, hogy ismét egy család két tagja is kiharcolta a final-table jogosultságot, ráadásul két különböző asztalról. A legutóbbi alkalommal két testvér, most pedig egy fiatalember és az éppen nála nyaraló édesapja küzdött a döntőben. A vakok drasztikus növekedése új stratégiát követelt a játékosoktól, így történhetett, hogy a legjobb 4 között egyszer összecsapott a két cheapleader, mire a két másik játékos tátott szájjal mosolygott: nagyjából 1 és 3 nagyvaknyi zsetonnal rendelkeztek már csak. Az összecsapást követően viszonylag gyorsan véget ért a játék, és nagyjából 9 óra körülre kialakult a végeredmény:

  1. Kapusi Ádám
  2. Herczeg Attila
  3. Bujdosó Erik
  4. Ungor Mariann
  5. Kapusi Zoltán
  6. Varga Tamás

Köszönöm még ezen felül: Csánki Krisztián, Kalocsa László, Loszev Viktor, Molnár Csongor, Mosolygó Tamás, Ollai Szabolcs részvételét!

Reméljük a következő izgalmas lap-csatára nem kell újabb 2 hónapot várni, de addig is programként ajánlom mindenki figyelmébe szeptember 23-án az 1. Regenburgi Amatőr Dartsversenyt!

Mindenkinek kellemes időtöltést a nyár hátralévő napjaira, találkozunk ősszel! :D

 

by czogy

közösség sport magyar póker szabadidő regensburg darts

2017\08\09

10, J, Q, K, A

A jól sikerült június 15-i pókerdélutánt követően 2 hónappal - a nagy érdeklődésre való tekintettel - újból megpróbálkozunk valami hasonlóval. 

Augusztus 15. (kedd - munkaszüneti nap!)

Ezt a dátumot kell mindenkinek a naptárába felvésnie, ha szeretne résztvenni a játékon. A helyszín a beszálló és a szabályok ugyanazok lesznek, mint korábban, de még van néhány részlet (pl. rebuy), amit helyre kell tenni. Amint meglesz minden, jön a plakát, és a nevezési időszak!

Szóval augusztus 15. kedd (vélhetően délutáni kezdéssel).

Bár ő nem lesz ott, de remélem minél többen eljöttök! :D

 

Addig is: ALL IN, Klárikám! :D

játék esemény sport magyar szórakozás program event póker regensburg kikapcsolódás allin texasholdem

2017\06\25

Jajj, úgy élvezem én a strandot!

Habár a mai nap nem éppen a strandolásról fog szólni, mégis az elmúlt héten belekóstolhattunk, mi is vár ránk ezen a nyáron. 30-35 fokos kánikula, szikrázó napsütés, alig-alig kibírható hőség. Remélem mindenkinek jut majd ideje szabadságra menni, és ki tudja pihenni a munkás hétköznapokat. Akár a szabadság alatt, akár hétvégén, vagy szimplán a munka után, délután lenne kedved kimozdulni, felfrissülni, de nem tudod merre indulj? Hol van a közelben strand, hol mi várja a látogatókat...

Nos ebből az apropóból készítettem ismét egy kis összeállítást, amely biztos, hogy nem teljes, és nem is tartalmaz minden információt, csak néhány fontosabbat, de azért remélem segíteni tudok az ötletelésben. Találtok: folyóparti szabadstrandot, tópartot, kiépített medencékkel rendelkező termálfürdőt, és erdei fürdőzési lehetőséget is. Jó szórakozást mindenkinek!

 

Regensburg környéki strandok

 

  1. Ramspau – Regen

Am Wehr 3, 93128 Regenstauf

Parkoló, öltözőkabinok, WC, tusoló, asztalitenisz, strandröplabda-pálya, elsősegély-állomás,

 

  1. Etterhausen – Naab

Uferweg, 93152 Nittendorf

Fürdeni csak saját felelősségre lehet 8-21 óráig! Hétvégente, strandidőben van csak vízimentő szolgálat

 

  1. Laub – Regen

Zeitlarner Str. 2, 93197 Zeitlarn

Grillezési lehetőség, WC és tusoló, fürdeni csak saját felelősségre lehet!

 

  1. Freibad Beratzhausen – épített strand

Laaberer Str. 30, 93176 Beratzhausen

Belépő: 4€, nyitva tartás: 8:00-20:00, úszómedence, vízicsuszda, vízi játékok, strandröplabda-pálya,

 

  1. Lappersdorf – Regen

Pontos címe nincs, GPS: 9.0604820, 12.0952610

Nyitva: 8:00-22:00, öltözőkabinok, WC, 3 strandröplabda-pálya, fürdeni csak saját felelősségre lehet, kialakított parkoló, mobil árusok strandidőben

 

  1. Neutraubling - Guggenberg See

83 hektár, gondolom a legismertebb mindenki számára, teljesen kiépített strand, teljes kiszolgáló rendszerrel: 3km hosszú strand, kb 1800 parkolóhely, vendéglők, sportpályák, grill- és tábortűz rakási lehetőség, stb. Bővebben: http://www.naherholungsverein-regensburg.de/Projekte/GuggenbergerSee.aspx

 

  1. Neutraubling – Hallenbad (zárt)

93073 Neutraubling, Keplerstraße 33

Nyitva: Kedd-Vasárnap, belépő: 2,7€, zárt termálfürdő: 28-31 fokos medencékkel. Bővebben: http://www.neutraubling.de/kultur-und-freizeit/hallenbad/

 

  1. Wörth a. d. Donau – Hallenbad (zárt)

93086 Wörth a. d. Donau, Gschwelltalstraße 10

Nyitvatartás: Kedd-Vasárnap, DE: július 31. – szeptember 4-ig ZÁRVA!!!; belépőjegy: 3,3€. Bővebben: http://www.woerth-donau.de/gemeinde.asp?NAVIID=B43CFC9A-03D4-4EF3-A758-05548F5A5FA3

 

  1. Regenstauf – Valentinsbad, Regen

93128 Regenstauf  Regentalstraße 13 
Nyitva: 8:00 – 20:00; Kiépített parkoló, vendéglátóhelyek, öltözőkabinok, WC, tusoló, játszótér, sportolási lehetőség: foci, strandröplabda, horgászat, fürdeni saját felelősségre lehet, elsősegélyszolgálat a helyszínen. Bővebben: http://www.valentinsbad.de/

 

  1. Neuallkofen (Mintraching) – Roither See

Hasonlóan a Guggenberger See-hez, szintén az egyik legnépszerűbb strand a környéken. 21 hektáron terül el, 1800 méter hosszú part, kb. 450 parkolóhellyel. Sportolási lehetőségek, vendéglátó helyek, WC és öltöző kabinok állnak a vendégek részére. Bővebben: http://www.naherholungsverein-regensburg.de/Projekte/RoitherSee.aspx

 

  1. Barbing – Sarchinger See

GPS: 49.0099230, 12.2509150

Szabadstrand, 38 hektáron, kb. 1000 parkolóhellyel, vendéglátóegységekkel, sportolási lehetőséggel, nyitva tartás: 6:00 – 23:00; grillezési lehetőség van! Bővebben: http://www.naherholungsverein-regensburg.de/Projekte/SarchingerSee.aspx

 

  1. Pettendorf – Schwetzendorfer Weiher

93186 Pettendorf, R39-es úton Reifenthal és Schwetzendorf között

Nyitva tartás: 6:00 – 23:00; Vendéglátóhely terasszal, WC (mozgássérült is), öltözőkabinok, fürdeni csak saját felelősségre lehet, grillezési lehetőség rendelkezésre áll, nyílt tüzet gyújtani azonban tilos.

 

  1. Hemau – Waldbad

Hemau, Waldbadstrasse

Erdei strand, kis sörkerttel, tusoló, WC, strandröplabda-pálya, asztalitenisz, a gyerekek számára homokozó és csúszda áll rendelkezésre.

 

  1. Wörth a. d. Donau – Waldbad

Wörth a. d. Donau, Gschwelltalstraße (a Hallenbad után kell tovább haladni)

Parkolási lehetőség, öltözőkabinok, játszótér, sportolási és grillezési lehetőség is adott. Fürdeni csak saját felelősségre lehet!

 

  1. Pfatter – Wolfweiher

Megközelíteni: B8-as autóútról Griesau/Flugplatz irányába kell letérni, majd a Flughafenstr. 22 van talán a legközelebb hozzá.

Kevés parkolóhely, csak az út mentén található. Fürdeni csak saját felelősségre szabad, grillezési lehetőség adva van.

 

  1. Kelheim és környéke:
    1. Kelheim – Keldorado
    2. Riedenburg – Badesee St. Agatha
    3. Bad Abbach – Inselbad
    4. Bad Abbach – Kaiser-Therme
    5. Bad Gögging – Limes-Therme
    6. Neustad a. d. Donau – Mauerner Badesee

Informáiók: http://www.tourismus-landkreis-kelheim.de/erleben/familienurlaub/Baden-an-Altmuehl-und-Donau

 

És végül íme összesítve:

regensburg_kornyeki_strandok.jpg

kelheim_kornyeki_strandok.png

magyar szabadság regensburg fürdés strand kelheim

2017\06\17

"Klárikám, ez megadja...!!!"

„Klárikám, ez megadja...!!!”

Félve, de mégis nagy reményekkel vártam a csütörtök délutánt. Persze ez a legkisebb rendezvények kapcsán is teljesen normális, különösen akkor, ha hagyományteremtő szándékkal kezdesz el szervezni valamit. Tény, hogy talán nem vállaltam nagy rizikót: a kortól és nemtől független pókert hívtam segítségül. Ugyan versenyként volt hirdetve, és valóban komoly ütközetek voltak, de le a kalappal minden játékos előtt: egyik kiesőtől sem hallottam semmi negatívumot. Sőt, úgy vettem észre, hogy a játék közben az oda- és beszólogatások is teljesen megfeleltek és belefértek egy baráti pókerezés kereteibe.
Röviden magáról a játékról: 25 fő jelentkezett előzetesen, ebből 1 fő a kezdés előtt visszamondta, végül 21-en kezdték meg a játékot. 3 asztalon indult útjára a kártyaszerencse, és már az első leosztás után felhangzott: „visszaszálló!!!” Persze nem ilyen iramban estek ki ezt követően a játékosok, talán intő jel volt ez a többiek számára is. 20 percenként emelkedtek a kötelező beszállók (vakok), és az első óra végéig 5-en éltek a rebuy lehetőséggel. Érdekes, hogy addon-t viszont 17-en kértek, azaz senki nem akart zsetonhátrányba kerülni a többiekkel szemben. Ezt követően semmilyen extra zseton vásárlásra nem volt már lehetőség, így érthetően, bemerevedtek a harcállások, mindenki még óvatosabban játszott, mint előtte. Az eredetileg betervezett szünetek helyett az összeültetések szolgáltattak lehetőséget a „füstölgőknek”, és persze a pultnál is ilyenkor indult be az élet. Az idő előrehaladtával, lassan kialakult a „final table”, azaz a végső asztal. Itt már csak 10-en voltak, ők küzdöttek a fizető helyekért erkölcsi elismerésért. Érdekesség volt, hogy egy 3 testvér is elindult a megmérettetésen, és mindannyian eljutottak a legjobb 10-be. A játék vége felé azért már volt néha asztalcsapkodás, de ez is inkább a balszerencsének, semmint az ellenfeleknek szólt. Végül közel 5 óra tiszta játékidőt követően kialakult az 1. Regensburgi magyar pókerverseny végeredménye:

1. Teréki Dávid
2. Foltin Gábor
3. Ungor Mariann
4. Bender Ákos
5. Csánki Krisztián
6. Foltin Márk


A játék további résztvevői (abc sorrendben): 

Ábrahám Brigitta, Bujdosó Erik, Csányi János, Fí Róbert, Foltin Dávid, Heves Gyula, Kalocsa László, Keszthelyi Sándor, Loszev Viktor, Nagy Gábor, Öss Sándor, Rigó Milán, Silló Róbert, Tóth Árpád, Vidus Viktor.


Összességében úgy érzem pozitívan értékelhetem ezt a délutánt, hiszen tényleg nagyon jó hangulatban telt, és talán hosszabbtávú ismeretségek is köttettek. Külön szeretném kiemelni (reklám nélkül), hogy az egyik résztvevő annyira jónak gondolta ezt az indulást, hogy a saját vállalkozásában működtetett „szabadulós játék”-hoz ajánlott fel részvételi kuponokat a dobogós helyezetteknek. Bár az elején (és néha közben is) voltak kisebb fennakadások, de nagyon szimpatikusan mindenki inkább segíteni próbált és a megoldáson dolgozott. Ezt csak azért éreztem fontosnak elmondani, mert sokszor hallom ennek az ellenkezőjét. Nagyon örültem annak is, amikor már a játék ideje alatt többen jelezték, hogy szívesen részt vennének akár rendszeresen is hasonló programokon (volt aki egyenesen jövő hétre szerette volna tenni a következőt), de számos más ötlet is előjött: darts, LAN-party, stb. Remélem ez a lelkesedés nem csak arra az estére szólt, rajtam nem fog múlni, az biztos.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban (sőt!!!), szeretnék köszönetet mondani. Köszönöm a Vereingaststätte SC Regensburg tulajdonosának, és dolgozóinak, hogy végtelenül rugalmasan és minden segítséget megadva járultak hozzá a jó hangulathoz. Szeretném megköszönni Kerekes Szofinak a plakátot és hogy a helyszínen is végig a segítségemre volt. És legfőképp szeretném megköszönni minden résztvevőnek, hogy eljött, és együtt megmutatták, hogy igenis lehet kulturáltan, de mégis izgalmasan eltölteni egy egész délutánt. Ez egy kiváló alap a folytatásra.
A lehetőség, mint a nagyvak, már bent van... Nos, ki adja meg?
Én nagyon adnám... :) 

U.i.: amiket megtudtam csütörtök délután: 1. van olyan, aki a két sornál hosszabb leveleket se olvassa el. 2. nem mindig előny, ha a testvéreddel egy asztalnál játszotok. 3. lehet olyan tetoválást csináltatni, hogy „krumplistészta”.

2017\06\01

1. Regensburgi Magyar Pókerverseny

Elérkezett ez is. Korábban már jeleztem, hogy a hasznos "gyűjtemények" mellett olyan programokat, kezdeményezéseket is szeretnék elindítani, melyek - talán - sok környékbeli magyar számára nyújthatnak kellemes, izgalmas és érdekes kikapcsolódást. Ennek első "állomása" az 1. Regensburgi Magyar Pókerverseny. 

A póker kártyajátéknak számtalan változata ismert: ötlapos, Texas Hold'em, Omaha, stb. Ezeket még lehet variálni a tét emelésének szabályozásával: limited, pot limit, no limit.

Mi a Texas Hold'em, No Limit verziójával foglalkozunk most, hiszen ennek keretein belül szervezzük a csütörtök estét is, és amúgy is talán ez a legismertebb verzió - köszönhetően a TV-s közvetítéseknek, és természetesen Korda Gyuri bácsinak! A játék szabályairól bővebben itt!

Az 1. Regensburgi Magyar Pókerveseny leírása:

Helyszín: Vereingaststätte SC Regensburg, Alfons Auer str. 26

Dátum: 2017. 06. 15.

Kezdés: 14:00

Előzetes nevezés: 2017. 06. 11-ig!

Nevezni: regensburgimagyarok@gmail.com címre küldött levéllel lehet. Kérlek add meg a teljes neved és az itteni lakcímed - esetleges névegyezés esetére.

FONTOS: Csak előzetesen nevezett játékosok regisztrációját tudjuk fogadni! Remélem megértitek, hogy tudnunk kell, mennyien neveztek, hiszen ehhez kell majd az asztalokat, a termet, és az egész lebonyolítást igazítani. Egyenlőre nem tudnánk kezelni, ha pl. az előnevezett 15 fő mellett a helyszínen jelentkezne még 40 fő...

Regisztráció: a verseny napján 14:00-tól

Nevezési díj: 9€+1€

Rebuy: 1× az első 60 percben

Addon: 60 perc után van lehetőség

Díjazás: a teljes nevezési díj visszaosztásra kerül. A pontos összegeket az Addon időszak lezárása után, a helyszínen tesszük közzé.

Kezdőzseton érték: 10.000

A vakok 20 percenként emelkednek.

Vakszintek:

 

60 percenként 5 perc szünet.

Sit out engedélyezett. A távollévő játékos zsetonjaihoz csak és kizárólag az osztó nyúlhat! Ha a második osztott kártyát is megkapja játékos, és nem ül még az asztalnál, lapjait dobottnak kell tekinteni (függetlenül attól, hogy pl. az ajtóból kiabál, hogy "jövök már")

A játék akkor ér véget, ha 1 játékos megszerzi az összes játékban lévő zsetont, illetve "time-limit" esetén, az a játékos, aki az utolsó vakszint lejárta után a legtöbb zsetonnal rendelkezik. A további helyezéseket a kiesés sorrendje dönti el, illetve "time-limit" esetén, az utolsó vakszint lejárta után a zsetonértékek.

A versenyt a póker általános szabályai szerint szervezzük, de a helyszínen nyomtatott formában lesz egy versenyszabályzat, melyet bármikor bárki megnézhet.

A verseny folyamán a verseny tisztaságára az osztók ügyelnek, vitás esetben a játékos kérheti a versenyszervező felülvizsgálatát, aki a versenyszabályzat alapján megvizsgálja az osztó döntését.

 

Nos, a sok hivatalos információ után, azért remélem, sokkal inkább a kemény lap-csatákról, river bad beat-ekről, és remek hangulatról fog szólni ez a csütörtök este!

Mindenkinek kellemes kikapcsolódást! 

All in!

 

U.i.: Az élet olyan, mint a póker: nem az a lényeg, milyen lapokat osztanak neked, hanem, hogy hogyan játszod meg őket. 

 

A változtatás jogát a szervezők fenntartják!

magyar póker regensburg allin texasholdem

2017\05\17

Ki, mit (nem) tud...?

Most, hogy javában zajlik a Dult és az idő is kezd egyre kellemesebbé válni, végre volt egy kis időm, hogy rendezzem eddigi gondolataimat és terveimet. Készítettem már felmérést, programajánlót és eseménynaptárt, próbáltam segíteni az álláskeresőknek. A korábbiaktól eltérően most nem mások által szervezett - elsősorban kikapcsolódást szolgáló - programokról lesz szó, hanem megpróbálok - igény esetén persze - elindítani egy programsorozatot, mely elsősorban non-profit alapon, közösségi igényeket próbál majd kielégíteni. Éppen ezért, ha Te, Kedves Olvasó, úgy gondolod, hogy szívesen segítenél a programok kivitelezésében, megszervezésében vagy csak az ötletelésben, sok szeretettel várlak (komment, e-mail, fb chat)!!!

Az eseményeket szeretném egy állandó helyszínen megvalósítani, jelenleg egyeztetés alatt áll ez a folyamat. Az időpontokat is folyamatosan fixáljuk majd, amint a végleges helyszín meglesz. Addig is egy gyors kérdés: 

 

Megmondom őszintén, elsősorban hétvégi napra gondoltam, de kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Az általam elképzelt programok, melyek az újonnan érkezettek, és az már itt élők beilleszkedését, mindennapjait hivatott segíteni:

  • Mit, mikor, hol… ügyintézési iránytű: a nemrég kiérkezők számára „szómagyarázat”, illetve milyen bajos ügyeit, melyik hivatalnál tudja elintézni. SCHUFA, adókategóriák, Minijob, alapvető jogok ismerete, bejelentkezés menete, betegbiztosítás, stb.
  • Ki, mit tud…? magyar cégek, szolgáltatók: A környék magyar szolgáltatóit, cégeit szeretném ide összeszedni: fodrász, manikűrös, orvos, ügyvéd, egyesületek, vállalkozók, minimális munkaügyi tanácsadással.
  • Álláskereső tréning, tanácsadás: Hogy néz ki egy német önéletrajz? Mire kell odafigyelni a motivációs levélnél? Mi az a Bewerbung? Hogy néz ki egy hivatalos német levél? Zeitarbeitsfirmákról röviden. Végzettségek elismertetésének menete. Az Arbeitsamt feladatai, miben segítenek, mikor jár „munkanélküli”, stb.
  • Csak ülök és kérdezek…: Kötetlen, beszélgetős est 1-3 "híres" emberrel, vagy olyan emberrel, akik fontos, hasznos információkkal tudnak szolgálni a regensburgi magyarok számára. Müncheni magyar konzul, AOK magyar kapcsolattartója; helyi egyesületek képviselői; esetleg otthonról valaki.
  • Juniális – "(L)együnk együtt!" - Egész napos szabadtéri rendezvény: bográcsozás, szalonnasütés, stb.

 Kísérő programok gyerekeknek: arcfestés, társasjátékok, sorversenyek, továbbiak igény szerint

Felnőtteknek:   sör-virsli verseny, játékos kvízek; megfelelő hely esetén: autó verseny: leghangosabb, közönség díjas, legöregebb autó, stb. Bátor vállalkozó szellemű hölgyek esetén rögtönzött szépségverseny, stb...

  • Magyar Pókerverseny: azt hiszem, ezt nem kell túlmagyarázni. Plakát napokon belül elkészül!!!
  • Kispályás focitorna
  • Magyar dartsverseny: hasonlóan a pókerhez, itt is a név magáért beszél, részletek később!

 

A sorrend nem a megvalósítás időrendjét tükrözi!

 

Röviden most ennyi lett volna a bejelentkezés. Ahogy haladok/haladunk, természetesen minden eseményről külön bejegyzés fog születni. Ha már itt tartunk - és persze, ha érdekel -, hol szeretnél értesülni a fenti és a későbbi programokról?

 

Mindenkinek további szép napot!

u.i.: tényleg várom a segítőkész, aktív emberek jelentkezését!

munka magyar póker regensburg darts álláskeresés ügyintézés hilfe minijob junialis

2017\04\30

Csoport-csokor

Regensburg és környéki facebook-csoportok

 

csoport.jpg

Üdv ismét!

A mai bejegyzésben a facebook-on található regensburgi, illetve környékbeli csoportokat szedtem össze. Sokan talán némelyikről nem is tudtok, de hasznos lehetne. Van itt minden: kultúra, foci, iskola, horgászat, irodalom, szingli-klub, persze számtalan "adok-veszek" csoport, és általános információk megosztására szolgáló csoport is. Sokat gondolkodtam, hogy sértődés nélkül hogyan tudnám felsorolni őket, végül a legdiplomatikusabbnak az ABC listát találtam.

Íme a lista:

 

U.i.: minden csoport nevét úgy tüntettem fel, ahogy a közösségi oldalon találtam, figyelve a kis- és nagybetűkre, valamint egyéb írásjelekre!!!

U.i. 2.: Ha valaki úgy érzi, van még olyan csoport, amely beleillene a sorba, de nem találja, nyugodtan küldje kommentben!

U.i. 3.: Köszönöm, ha megosztod! :D

motor magyar kultúra irodalom facebook csoport regensburg iskola fiatalok horgászat veszek adok

süti beállítások módosítása